A szaloncukor története

A szaloncukor ősét (a fondant-cukrot, ami túltelített cukoroldatból, felfőzéssel készült, puha, kikristályosított massza) a franciák a XIV. században kezdték el készíteni. A XV. században az édes termékeket még gyógyszerészek állították elő. A nyalánkságokat ekkor nádcukorból készítették, s meglehetősen drága csemegének számítottak. A XVII. századtól az édességkészítés Európa-szerte lassan elkülönült a gyógyszerészettől, és a korabeli "tsemege-tsinálók" árukínálata a tésztaféléken kívül cukorból és tragantból (a cukrászipar egyik legrégibb eredetű díszítőanyaga) készített plasztikus kompozíciókkal, asztaldíszekkel bővült.

Magyarországon Széchenyi használta először a "cukrász" kifejezést a reformkorban, de ekkor még a díszmunkák alapján a cukrászatot inkább "művészetnek" és nem ipari tevékenységnek minősítették.
A XIX. század első harmadában érkezett Magyarországra német bevándorló cukorműves mesterek közvetítéssel, majd vált népszerű karácsonyi édességgé és egyúttal a magyar karácsonyfák csillogó díszévé is. A francia papillote (hajcsavaró papír, papírhüvely) nevű fondant-cukorka (folyadékkal töltött cukorka) sztaniolpapír csomagolásának belsejére aforizmákat nyomtattak. 

Magyarországon kezdetben a szaloncukrot kézzel készítették, de a 19. század végén megjelentek az első fondantkészítő gépek, amelyek a Stühmer Frigyes hamburgi cukrászmester által alapított, első magyar gőzüzemű csokoládégyárában működtek, és gyártották a karácsonyi édességet a Gerbeaud cukrászda számára.

Kugler Géza az 1891-ben megjelent "Legújabb nagy házi cukrászat" című könyvében már 17-féle szaloncukor-receptet írt le. A magyar cukrászdák szaloncukrait a vevők készletről vásárolhatták vagy meg is rendelhették. A megrendelő határozhatta meg, hogy milyen ízű szaloncukrot, milyen színű szaloncukorpapírba, valamint milyen színű és minőségű (sima vagy préselt mintájú) sztaniolba csomagolva kéri.

A szaloncukor-készítési műveletek közül legtovább a csomagolópapír rojtozása maradt kézi, de később az ún. ricselő gép már ezt is megoldotta. A régi, híres cukrászdákban az inasok feladata volt a rojtozó gépet működtetni. A legnevesebb cukrászdákban óriási mennyiségű szaloncukrot készítettek. A formákat átszitált rizslisztbe mártották, és az így keletkezett mélyedésbe öntötték a folyékony főzött cukormasszát. A cukor megdermedése és megszáradása után csomagolták a szivárvány minden színében pompázó csillogó sztaniolpapírba.



A csokoládé szigorú nemzetközi szabványok szerint készül, legdrágább alkotóeleme a kakaóvaj, a tejbevonóból (kakaós masszából) készült termékek esetén a kakaóvajat egyéb olcsóbb növényi zsírokkal helyettesítik. A kakaós masszából gyártott figurák is megfelelnek minden élelmiszeripari követelménynek, amelyek alapján forgalomba kerülhetnek, azonban élvezeti értékük alacsonyabb a csokoládéból készülteknél. Pozitívum, hogy a vásárlók az elmúlt másfél évben inkább a minőségi édességet választják, ami a szaloncukrok esetében az ismert márkákat, a figurás termékek tekintetében pedig a magas kakaótartalmúakat jelenti.

Ma gyakorlatilag speciális magyar hagyomány a szaloncukor használata a karácsonyfák feldíszítésekor, így ez az édesipari termék hungarikumnak tekinthető.

(forrás: Szent Korona Rádió)